Barnáék a Hotrod Power Touron!

Archívum

Na, hogy mit, mi ez? - Amerikai História, avagy DDR vs. USA

2013.05.27. 18:54 TrabantUSA

2012 novemberében jött az ötlet egy közös beszélgetés során, hogy mi lenne ha a Trabantot megmutatnánk a tengerentúlon is. Szerencsére az USA-ban is vannak keleti járműveket gyűjtők, és a Trabant-Wartburg Klubon keresztül van kontaktunk is, Hufnagel személyében. Az ő kertjéről készült a következő kép:

beh1.jpg

 

Az elképzelést tett követte, elkezdtük szervezni a trabantos túrát. A jó szerencsének köszönhetően szembesültünk azzal, hogy 2013-ban is lesz ún. Hot Rod Power Tour amelyen Mr. Hufnagel egy amerikai módra átalakított, 5000 köbcentis V8-as motorral szerelt Austin Healey-vel már részt vett tavaly.

beh2.jpg

Kezdett körvonalazódni a túránk útvonala és részletei. Ekkor vetődött fel az ötlet, hogy beillesztjük a programba az amerikai Vöröskereszt által támogatott Greg Biffle-lel való találkozást és kölcsönös autócserét, az európai és amerikai Vöröskereszt együttműködésének jelképeként a Charlotte-i NASCAR pályán, mert ebben nagy szerepet vállalt a Magyar Vöröskereszt (S20 Humanitarian Racing) csapata, amelynek ifjúsági nagykövete és arca Kőváry Barna. 

Az idő előrehaladtával, folyamatos egyeztetéseket követően (kávézgatás Gáborék családjánál), egyre jobban láttuk az alagút végén a fényt. A 2012-es Monte-Carlo Historique Rallye-n való részvétel után a Mecsek Rallye megnyerését követően (kategóriájában) úgy gondoltuk, hogy a részvétel a Power Touron, illetve egy kör a NASCAR pályán tökéletes megkoronázása lenne a 20 éves autóversenyzői pályafutásnak, és a Trabant-Wartburg Klubbal való együttműködésnek.

beh3.jpg

Muczán Gábor, a Trabant-Wartburg Klub elnöke mint ötletgazda, maximálisan az ügy mellé állt, hisz ő is több mint 25 éve Trabantokkal, Wartburgokkal, Barkasokkal, keletnémet járművekkel fekszik kel. Összehozta a terv mellett a csapatot is. Négy, egymástól korban, habitusban - mindenben - különböző alak állt össze a túrára.

A klubvezető mellé csatlakozott Gery, a pályája elején álló, nagyon fiatal, de már több szép veteránjárművet összehozó, ügyes járműrestaurátor, Barna a hírhedt Trabant-versenyző, boruló- és szabadulóművész, mellesleg hatszoros magyar bajnok, a kis sárga verseny-Trabantjával, és Mr. Hufnagel, egy a tengerentúlon élő, semmitől vissza nem riadó mazochista, kelet-európai  veterán és hobbijárműveket gyűjtő léggömbgyáros, aki versenyzői összekötőként segít minden logisztikai problémát leküzdeni. Ő az, aki minden, a túrával kapcsolatos dolgot szervez Amerikában, és az ő ’71 Buick kombijával húzzuk a kis szerelvényt.

beh4.jpg

A három muskétás, és Mr. Hufnagel aki mindig fotóz:

beh5.jpg

Mi is a Power Tour, amin csapatunk részt vesz?

Ez a túra az Amerikában már a 20-as 30-as évek óta tomboló Hot Rod-láz egyik ikonikus magazinjának évente megrendezett, amerikai mércével sem kis rendezvénye, amelyen több ezer veterán autós vesz részt. Több ezer kilométeren, több államon keresztül sétáltatják a vasaikat. Itt egy link, nagyjából így néz ki teljes pompájában.

De ne gondoljuk, hogy itt csak „fürdőkád” autók és fanatikus mindent szétfaragók adnak egymásnak randevút. Amerikában lazábban viszonyulnak a veteránautózáshoz, egymáshoz a tulajdonosok. Egy-egy ilyen találkozón a szépen restaurált, az eredeti, a fellelt, az átépített, stb. járművek tulajdonosai bandáznak. Szó szerint…

Na, ezen a hosszú távú megmérettetésen veszünk mi részt a világon először a Trabant six-o-one-nal, amely 5 államon, jelentős városokon keresztül halad át.

Például Amarillo,  Dallas, Texarkana, Memphis, Oklahoma City, Birmingham (Alabama), Chattanoga (Tennessee) és a végállomás Charlotte (North Carolina) a NASCAR pálya, ahol megpróbálunk menni egy kört a Trabival…

Számunkra itt még nem ér véget az egyébként is extra hosszú túra, hiszen Atlantán keresztül, New Orleans-be érkezünk és élő néger dzsessz-zenét fogunk hallgatni.

Érkezésünk vissza Houstonba, ha minden simán megy, júni 12-én lesz.

Ott azonban nem pihenhetünk meg egy pillanatra sem, hiszen landolásunkat követően folyamatosan autós magazinműsort készítünk. Koncepciónk, mindent vegyél fel, és mindent próbálj ki, mindenkivel beszélj, és mindent élj át!

A tarsolyunkban vannak még olyan autókülönlegességek, amelyekről mindenképp érdemes beszámolni. A Power Tour után tehát átülünk Mr. Hufnagel egy másik özönvíz előtti batárjába, és ismét nyakunkba vesszük a környéket, hogy további érdekes járműveket és a tulajdonosaikat mutassuk be nektek, a mostanában kibontakozó „alternatív veteránjárműves magazinunk” keretein belül.

Kőváry Barna, Muczán Gábor, Nánási Gery

A bejegyzés trackback címe:

https://trabantusa.blog.hu/api/trackback/id/tr925320921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trainmodeller · http://www.trainmodeller.hu 2013.05.28. 14:27:08

Sok sikert a túrához, minél több beszámolót! www.wartburgusa.com/
Én ezen keresztül vettem fel a kapcsolatot néhány kint élő Wartburgossal, a fórumban van némi élet, ha esetleg érdekel nézzétek meg. Ha még össze is futnátok ottani más Trabantosokkal, Wartburgosokkal, az már csak a ráadás lenne.
Az oldalatokat átküldöm az egyiküknek, aki magyarországi autókat vett anno.

"hajtányos" üdvözlet :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.05.28. 14:59:18

Nagyon tuti! Anno volt egy cikk valahol egy kivitt Trabiról, amit nem engedtek kint közlekedni - reméljük, ezzel nagyobb szerencse lesz!
Remélem jól alakul :)

Diopapa_sok 2013.05.28. 15:51:28

@trainmodeller: A wartburgusas oldallal csak óvatosan, legalábbis az AVAST szerint... http://www.avast.com/en-eu/lp-fr-virus-alert?p_ext=&utm_campaign=Virus_alert&utm_source=prg_fav_80_0&utm_medium=prg_systray&utm_content=.%2Ffa%2Fen-eu%2Fvirus-alert-default&p_vir=HTML:Iframe-ZG%20[Trj]&p_prc=C:\Program%20Files%20(x86)\Google\Chrome\Application\chrome.exe&p_obj=www.wartburgusa.com/&p_var=.%2Ffa%2Fen-eu%2Fvirus-alert-default&p_pro=0&p_vep=8&p_ves=0&p_lqa=0&p_lsu=24&p_lst=0&p_lex=198&p_lng=hu&p_lid=en-eu&p_elm=7&p_vbd=1489

Egy Srác 2013.05.28. 16:50:31

@Diopapa_sok: Semmi baja az oldalnak. Talán a chrome.exe lesz a hunyó... :)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2013.05.28. 16:59:40

Bakker, ez mekkora sztori! De jó, hogy kitette az Index.

Schütii 2013.05.29. 08:36:17

Ez inkább szánalmas, ahogy maga az egész Barna-féle Trabant-gyalázás. Tudod?! Nem veled nevetünk, hanem rajtad..

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.05.31. 19:17:49

ha ha ha ez mekkora! :D

hat akkor GO TRABI GO!! "))))) or six-O-one :D:D:D
süti beállítások módosítása